lőpor+gyerekek+nyár

Másnap reggel 11-kor kirúgtak minket a szállodából, úgyhogy volt 8 óránk mielőtt a buszunk elindult volna Raleighbe. Egy kis időre kettészakadtunk, én elmentem cipőt venni, a többiek pedig a Madison Square Garden felé vették az irányt, ahol egy órával később ismét találkoztunk. Itt töltöttük a következő órákat, felváltva néztünk körül a környéken, ameddig a többiek a cuccokra vigyáztak, New York hihetetlen város, nem lehet vele betelni, viszont egyben valami hihetetlenül személytelen. A délután egy mókás játékkal telt, aminek a lényege az volt, hogy a húsz percenként körbeérő biztonsági őr minden alkalommal talált valami kifogásolnivalót abban hogy hogyan ülünk ott (csomagokat jobban húzzuk össze, miért rakjuk föl őket a padkára, miért nem rakjuk a padkára, mert így az emberek nem férnek el (körülbelül 25 ember tudna egymás mellett menetelni)). Végül szép lassan elérkezett az idő, fölszálltunk a buszra gond nélkül, elindultunk. A buszút felénél hirtelen otthon éreztem magamat, mert lerobbant a busz, szerencsére legalább egy parkolóban, és nem az autópálya szélén. Három órás utunkból hat és fél óra lett hirtelen, és hajnali fél háromra értünk Baltimoreba. Lefeküdtünk a földre, és azonnal kidőltünk.

A városba hatalmas tervekkel érkeztünk... megyünk raftingolni, bulizni, Atlantic Cityt nézni, sétálni a belvárosban, stb. Az első napon úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk semmit, hanem csak pihenünk, és lefoglaljuk a buszokat amire szükségünk lesz később. Oké, elkezdtünk nézelődni, de végül a nap csak fekvéssel, evéssel és beszélgetéssel telt, nem sik minden mást sikerült elintéznünk. Este egy hirtelen ötlettől vezérelve egy közös ismerőssel elmentünk egy közeli (közeli: 45 perc autóval) tóhoz fürödni, ami mint kiderült egy magánterületen van, egy erdő közepén... az út jórészét zseblámba nélkül tettük meg. Phelim és Jamie az út egészét végigrettegték, én pedig a lányokkal jót mosolyogtunk rajtuk. Miután hazaértünk, kitaláltuk hogy nembaj hogy kihagytunk egy napot, másnap megyünk raftingolni, szuper lesz. Délelőtt leugrottunk a közeli Starbucksba hogy tudjunk netezni (nem volt még bekötve a net a lakásban), a csodás "a másik irányban közelebb van" tippnek hála több mint két és fél órát sétáltam az öt percnyire lévő kávézó felé, de legalább a belvárosban való sétálást le tudtam húzni a listámról. Mire sikerült mindent elintézni, már nem volt időnk arra hogy raftingolni menjünk, úgyhogy kitaláltuk hogy lesz egy születésnapi buli a közelben, ahová van néhány ismerős, menjünk el. Az ottlévők jórésze színésznek/írónak tanul, könnyen megtaláltuk a közös hangot. Miután hajnali ötkor nem akartam visszamenni a lakásba, nehogy fölébresszek mindenkit, egy kanapén aludtam végül.

Az előzetes terv az volt, hogy másnap Atlantic Citybe megyünk, reggel nyolckor... nos, miután tízkor keltem föl, és mentem vissza a lakásba, ez kicsit meghiúsult, főleg mivel a többiek még aludtak amikor én visszaértem. Mint kiderült, senki sem aludt korábban mint én, úgyhogy ez meghiúsult. Kitaláltuk hogy akor ma legalább el tudunk menni raftingolni. Két óra "oké akkor most már tényleg induljunk" után elindultunk, és út közben jött rá Rosie, hogy upsz, ahová menni akartunk, az bezárt tavasszal, nézzünk körül, hátha van más lehetőség. Nem találtunk semmit, szóval egy kis belvárosi séta után visszatértünk a lakásba, ahol az előző esti fáradtságnak hála mindenki korán aludni tért.

A következő reggelen mindenki ténylegesen útnak indult, Phelim és Jamie Atlantic Citybe, én pedig Raleighbe. Búcsút vettem Jamietől, mivel 27-én indul haza, én pedig 29-én megyek vissza Baltimoreba. Amint kitettem a lábamat az ajtón, egy hatalmas nyári zápor kapott el, látni alig lehetett úgy ömlött az eső. A félig vízhatlan kabátom és a négy réteg ruhám öt perc alatt ronggyá ázott, akárcsak a cipőm. Semmi gond, úton voltam a busz felé, ami 10:40-kor indult. A jegyemet legkésőbb 1 órával a busz indulása előtt kellett volna átvennem. 10:36 volt amikor berohantam a váróba, őrülten keresve hogy kinek kell magyarázkodnom hogy az eős miatt dugó volt és nem tudtam időben ideérni, és mégiscsak szeretnék egy jegyet. Nos mint kiderült senkinek, csak egy kedves gépnek keleltt begépelnem a regisztrációs számomat, és kész. Még jó hogy mindenhol ötször figyelmeztetik az embert, hogy hozzon nyolcféle azonosítási eszközt magáról, mert húdenagyon ellenőriznek majd. Kirohantam a terminálhoz, megtaláltama buszomat... ami még el sem kezdett utasokat fölvenni. Némi késés után sikerült elindulnunk, és különösebb probléma nélkül sikerült pár (7) óra múlva Raleighbe érnem. Gyorsan megnéztem minden rendben van e a szobával, mint kiderült az olasz srác aki a szobát foglalta a reptéren rekedt New Yorkban, mert folyamatosan törlik a gépeket, hála a hurrikánveszélynek. Csodás. Semmi gond, gondoltam megnézek egy filmet. Találtam is egy IMAX mozit a térképemen, el is indultam... a rossz irányba. Nemtudom hogy sikerült, de negyed óra gyaloglás után tűnt föl hogy rossz irányba megyek. Szép idő volt, jó zenét hallgattam, csak mentem előre. Amikor rájöttem hogy vissza kéne fordulnom rájöttem hogy majdnem egy órás gyaloglásra vagyok már a hoteltől és am ozitól. Semmi gond, ráérek, gyalogoljunk. Hullafáradtan, izzadtan értem oda a mozihoz, ahol rájöttem hogy ez nem egy rendes mozi, hanem csak egy IMAX terem, egyetlen terem és kész. Tíz perc múlva kezdődött egy Harry Potter vetítés, erősen gondolkoztam hogy inkább ülök két és fél órát egy padon, de végül a légkondicionálás és a kényelmes székek meggyőztek. A film után elindultam a hotelbe, ahol a csodás vadásszunk wifit játék után kiderült hogy nincs szobaszám és bejelentkezés, se semmi. A recepción pár keresztkérdés, pár teljesen fölöslegesen futott kör után följutottam a szobába... ahol nem Fabio, az olasz srác fogadott, hanem egy másik srác, akit egy harmadik engedett be... Fabio sehol, elég érdekesen nlztünk egymásra, hogy most akor mégis mivan, meg ezt így mégis hogy. Szerencsére komolyabb gond nélkül megtaláltuk Fabiot is. Ezután elmentünk vacsorázni egy közeli szendvicsezőbe. Már akkor is lenyűhöző volt, hogy az utcán 95%-ban látszott, hogy az emberek az MLG-re érkeztek meg. Jó volt olyan emberek között ülni, akikkel gond nélkül lehetett a másnapi tornáról beszélni anélkül hogy idiótának néztek volna. Ezután visszatértünk a hotelba, ahol ismét a kedvenc ágyamban, a padlón aludtam.