Orientáció, sokadik napok Az elmúlt két napban, mivel megérkeztek az általános counselorok is, a fő hangsúly a csapatépítésre, és ak ellő információk elsajátítására került át, a saját kis műtermemről. <!--more--> Ahogy telnek a napok, az ez évi téma keretében (IS university) tanulunk mindent. A téma lényege annyi, hogy minden reggel egy egyetemi napnak megfelelően kitűzzük a célokat, és a nap végén egy "vizsgán" Dr Einsteig/Einspring/a következő napokban feltehetőleg hasonló szójátékra épülő tanár segítségével válaszolunk pár kérdésre. Az orientációt (én legalábbis) sokkal szárazabbnak képzeltem el, napi 2-2 és fél óra száraz anyagot kapunk csak, amit tényleg nem lehet játékosan megoldani (napi rutin, nővérszoba, iroda működése, stb). A legtöbb dolgot játékok keretein belül tanuljuk meg, és a lényeget, aminek meg kellene maradnia mi magunk mondjuk ki a program végén. A program kezd egy kicsit áttérni a nyári menetrendre, szóval naponta az esti két óra (néha igen néha nem) és összesen kb még másfél óra a kis apró szünetekből a pihenőidő, azon kívül folyamatosan megyünk valahová, csinálunk valamit, abszolút nincsen semmi holtjáték, percre pontosan kezdődik és végződik minden. A legtöbben őrültnek tartanak, mert amikor van tíz percem, megpróbálok fölrohanni a műhelybe, és csinálni valamit, jóleső érzés, hogy tudom hogy éjszaka szárad a festék/ragasztó valamin. Halvány lila fogalmam sincs a többi programközpont honnan indult/hová jutott el, de én nem azért vagyok fönnt, hogy tapasztalatot gyűjtsek, hanem hogy a gyerekek érkezésére legyek felkészülve 110%-ban. Tegnap este az összes szerszámot ellenőriztem le, amit jól tettem, mert a kések pengéit cserélni kellett, illetve három esetben nem tartott elég erősen a szár, szóval selejteztem is. Sikerült három helyen megvágnom magamat (nem saját hibából, mint már írtam a penge nem volt rendesen rögzítve, nem is lehetett, ki is dobtam), de igazából ennek csak örülök, mert én békésen elvagyok egy ragtapasszal a kezemen, míg ha egy nyolc éves gyerek kezében pattan szét a penge, na az már egy másik történet... A táborban sikerült valahogyan egyfajta fél-legenda státuszt elérnem, ennek oka leginkább a tegnap este tartott beszédem. Mindenkinek hoznia kellett egy személyes tárgyat, és elmondani hogy miért fontos ez neki, illetve hogy ezt hogyan tudja átültetni a tábori életre. A beszéd után kb a tábor egésze gratulált és el voltak ájulva^^ Ma reggel az újságban én voltam a kiemelt counselor, szóval egész nap a "hogyan ütött el egy hajó" kérdésre kellett válaszolnom. Valószínűleg az is erősen közrejátszik a dologban, hogy "idegen" vagyok. Bubba, Colin, Mark mind gratuláltak az eddigi munkámhoz, és a lelkesedésemhez, yay. Az emberek szinte egytől egyik jófejek, a ház ahol ma és holnap még lakok (aztán költözök a végleges helyemre) a legőrültebb emberekből áll össze. 235-en vagyunk itt a táborban, konyhai személyzettel együtt, ehhez jön kb 500 gyerek, szóval szép kis számokkal kell dolgoznunk. Július másodikán érkeznek a gyerekek, akkor kezdődik az igazi munka. Rossz hír: képekkel valószínűleg nem, vagy nagyon keveset fogok tudni szolgálni a nyaralás kezdetéig, mivel lehetetlen hogy az ember magával hordja a fényképezőgépét, fényképezzen, és feltöltse (hihetetlenül lassú a net a pihenőszobában). Emily, a tábori fényképészünk elvileg lelkesen töltögeti fel a képeket a weboldar summer camp nevű részére, szóval érdemes lehet ránézni, nemtudom hogy el tudja e külsős érni az oldalt, de hátha.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.