Az elmúlt három napban nem volt laptopom, mivel látszólag meghalt, se kép se hang. Ma az utolsó próbálkozásra mielőtt fölraktam volna porosodni úgy döntött ideje működni, szóval visszatértem (legalábbis ideiglenesen).
A két hét egyszerre telt gyorsan és lassabban mint amit bárki el tud képzelni, de közben legalább volt pár dolog ami fenntartotta az érdeklődést, ezek közül is leginkább az első hivatalos Iroquois Springs űrprogram. Egy meteorológiai léggömböt küldünk föl 30 km magasba, a fedélzeten videokamerákkal, GPS-el, jelzőfénnyel, mindennel amire szükség lehet hogy visszaszerezzük, majd miután leszállt és bemértük autóba pattanunk és utána hajtunk.
Én voltam a felelős a gyerekekért, kiválogattam a legjobbakat, hozzácsaptam 1-2 embert mert kellett nekik valami ami kiemelkedik a nyárból mert semmilyen csapatba nem jutnak be, és ez egy jó pont lenne. Összesen nyolc gyerek, matt és én lettünk a végső csoport. Tegnap matt bejelentette hogy ma reggel hajnali hatkor kilövés. Összeverbuváltam mindenkit, elintéztük este a teendőket, mindenki megkapta a szerepét, midnen rendben van.
Én elintéztem maganak hogy a régóta várt szabadnapomat áttolhassam jövő keddre, mert ma effektíve egész nap a ballonnal kellett volna dolgoznom, és ráment volna a napom. Semmi gond, ezt is megoldottuk. Hajnali ötkor keltem négy óra alvás után, kilépek az ajtón, szakad az eső. Csodás kezdés. Nyolc gyerekkel a nyakamban fölkocogtunk a tábor másik felére, elkezdtük vizslatni az eget, több meteorológiai állomásról vizsgáltuk hogy mikor múlik el az eső... 20 perc múlva lesz egy kilövési ablak amikor tiszta az idő. Csodás. Teszteljük a felszerelést, minden működik, remekül haladunk. Ejtőernyő összeszerel, kötélzet stabilizál, tesztel, elszakad, újraköt, tesztel, működik. Előkerül a léggömb, elkezdjük tölteni héliummal. Pár percre attól a ponttól amikor elengedhetjük, mintha egy rossz akciófilm lett volna egy hirtelen viharos szél kap minket hátba, majd a tiszta ég két perc alatt sötétül teljesen el koromfekete felhőkkel, és mire visszarohanunk a legközelebbi épületbe már a fejünk fölött tombol egy óriási vihar.
Ekkor már három órája voltam ébren, hullafáradt voltam, és az egészet elnapoltuk jövő hétre. Ekkor az ideggörcs szélén álltam, nem voltam benne biztos hogy újabb 16 óra munkát kibírok rendesen 4 óra alvással, és a tudattal hogy még négy nap a szabadnapig... Szóval nagy levegőt vége elballagtam a fiú oldal vezetőjéhez, és megpendítettem a húrt hogy talán esetleg lehetne e hogy mégis ma kapok szabadnapot. Rámnézett, elmosolyodott és annyit mondott hogy öt másodpercem van hogy eltűnjek a szeme elől és aludjak. Nem ellenkeztem.
A cocounselorom a beszélgetés után úgy döntött okos döntés lenne ha a haverjával lelépnek new yorkba, és nem jönnek visszza, csak másnap (a szabadnapjukon) este, kijelentkezés és köszönés nélkül. Nos, tévedtek, másnap reggel megköszönték a munkáját és egy óra múlva már sehol sem volt. Az új co mérföldekkel jobb mint ő volt, sokkal könnyebb lesz egy olyan csapatban dolgozni amiben nem egyedül vagyok.
Ma mozi, kaja, edzés és alvás. Rámfér.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.