A film-este igen jól sikerült, 11-en indultunk, ebből eredetileg öten akartuk megnézni a filmet, amiből végül egyedül jutottam el a moziteremig. A film élvezetes volt, bár a legmegrázóbb az volt, hogy mögöttem egy család ült három gyerekkel, a legidősebbet 8 évesnek tippelném. Elég liberálisnak gondolom magamat ilyen téren, de úgy vélem hogy egy Alien-előzményfilm császármetszéssel és leszakított végtagokkal nem egy 4 évesnek készült.
A folyamatos eltűnt dolgok közepette lassan elérkezett az pre-camp utolsó napja. Hosszú hetek festése után napról napra jobban vártam, mikor jön el az a mágikus utolsó nap. Közben szerencsére kaptam tartalék töltőt, illetve a sajátom is előkerült az egyik szobatársam matracai közül (aki a táborban sem volt amikor ellopták…), úgyhogy a veszteségem már „csak” 150 dollár. A festés napról napra egyre idegörlőbbé vált, a végén már a zene sem segített, különösen azért mert nem csak nekem volt teljesen elegem az agyzsibbasztóan unalmas munkából, hanem mindenki másnak is.
A többiek az utolsó napok egyikére egy kirándulást terveztek, szinte mindenki, öt embert leszámítva, autóba pattant és elindultak ki tudja hová. Végül a leírások alapján egy tónál és egy vízesésnél kötöttek ki, ahol pár embernek sikerült majdnem a tábor elkezdése előtt kirugatnia magát. A többiek lenthagyták őket a városban, mert biztosak voltak benne hogyha visszaviszik őket azonnal repülnek. Így végül csak egy erős fenyegetéssel úszták meg, ha csak rosszul vesznek levegőt repülnek a táborból mostantól
Ám mindezek ez nem akadályozták meg a napokat abban, hogy bár hihetetlenül lassan, de előre vánszorogjanak… 3 nap, 2 nap, 1 nap, utolsó este… mindenki már megünnepelte hogy vége a festésnek, amikor kiderült, hogy még 19-én délelőtt is festenünk kell ameddig nem jönnek meg a többiek. Némi morgás, de nembaj, ez csak egy rövid délelőtt. Utolsó, halálunk előtti ecsetvonásainkkal haladtunk a nap folyamán, majd 12:20-kor elhajítottuk az ecseteket, gratuláltunk egymásnak, majd elindultunk ebédelni… ahol kiderült hogy az eddigi infókkal ellentétben délután is festünk. Ilyen érzés lehet a rabnak, akit a börtön nyitott kapuján kisétálva tíz állig felfegyverzett rendőr teper le és rángat vissza. A délután a fizika összes törvényét felborítva visszafelé haladt, öt perc elteltével tíz perccel több volt hátra mint amikor előtte néztük meg az órát. Elkezdtek megérkezni a specialisták, mi pedig festettünk, a lelkesedésünk pedig utazást tett a Marianna-árok mélyére. Ám végül sikerült túllépni ezen is, és végleg magunk mögött hagyhattuk a festést… előreláthatólag. Ugyanis a műhely előtti terasz elvileg még nincs kifestve.
21 nap munka, és egy „szabad” nap után elérkezett a tábor igazi része: elkezdődik az orientáció. A nap folyamán megérkezett közel hatvan új ember, akikkel a következő négy napon a saját programjainkat készítjük föl a gyerekekre. Ezután következik hét (hat) nap általános orientáció, ahol hat napon keresztül napi 10 órában elmondják nekünk, hogy viselkedjünk normális emberként. Alig várom a két órás előadást arról, hogy ne verjük a gyerekeket. De ez már legalább a tényleges tábor része, mostantól pörögnek föl igazán az események.
Ma kaptuk meg a pólóinkat a nyárra, 12 M-es pólóval távoztam a helyszínről. Az első szabadnapomon pedig vár a fodrász, egyre kezelhetetlenebb a hajam a mindennapokban (a belecsöpögő festék ami igen alternatív kinézetet kölcsönzött nekem az elmúlt pár napban nem segített ezen a problémán)
Néhány kép:
Baloldalon Kristian, a helyi rádiós, jobboldalon pedig Nat, a kötélpálya egyik felelőse
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.