lőpor+gyerekek+nyár

A következő napon már Kanadában ébredtünk, ahonnan reggel korán elindulva megtekintettük a Niagarát nappal is. A látvány (véleményem szerint) összehasonlíthatatlan az éjszakai látvánnyal, kivilágítás és fények ide vagy oda. Ekkor éreztem először azt, hogy úristen, ez tényleg a Niagara, és lenyűgöző. Az érzés csak fokozódott amikor közelebb jutottunk hozzá, és teljesen lehengerlővé vált, amikor a hajóra ültünk. A hajó effektíve belevezetett minket a vízesésbe, a vízpára olyan erővel hullott ránk, mintha egy hatalmas zivatar tombolna közvetlenül fölöttünk. Vízhatlan esőkabátokat kaptunk, de így is bőrig áztunk az út végére, viszont ennyire még soha nem érdekelt, hogy elázok e vagy sem. Közvetlen közelről méginkább átérzi az ember hogy mekkora erőről van szó. Egyetlen másodperc alatt annyi víz folyik le a Niagarán, amely komplett Manhattant elláthatná majdnem egy napig vízzel.

Amikor a niagarával végeztünk, elindultunk Toronto felé. Az ezután következő három nap kicsit nyugodtabb volt, sokkal több buszutazással, majdnem több időt töltöttünk a buszon mint magával a városnézéssel, de a távolságok fönt északon már csak így működnek. Toronto gyönyörű, egy kellemes középút New York lenyűgöző épületei és mérete mellett, és emellett mégsincs meg az az elszigetelt, kicsit talán túl nagy város érzése az embernek, mint ami New Yorkban. Torontoban némi városnézéssel kezdtünk, körbejártuk a belváros egy kis részét, majd egy hajóút következett, ahol megnézhettük a környékbeli kis szigetek közül párat, illetve megtekinthettük a várost kicsit távolabbról a maga egészében. Érdekes, hogyha az ember egyszerre látja a belváros épületeit egymás mellett, az egész kifejezetten kicsinek tűnik, ám ahogy közeledik, és ahogy belép az épületek közé minden megváltozik. A kirándulás után a CN tower felé vettük az irányt, amely sokáig a világ legmagasabb épülete volt, és még ma is lenyűgöző. Innen egy teljesen új nézőpontból szemlélhettük a várost: fölülről. Miután végeztünk az itteni városnézéssel is, visszamentünk a buszhoz, majd egy kínai étteremben vacsorázott mindenki. Az étteremben 8 ember egy asztalnál ült, és minden asztal kapott 7 fogásnyi ételt. Ennyi ételt, amelyik visszabámult rám a a tányérról, még nem láttam. Továbbra sem váltam a tengeri herkentyűk és a különösen egzotikus konyha rabjává, de nem volt rossz.

A következő reggelen egy négy órai ébredés után Ottawa felé vettük az utat, ahol a belvárosban val rövid séta után tovább is haladtunk. Nemsokkal ezután megérkeztünk a thousand isles túránkra, amely tulajdonképpen egy újabb hajóút volt. A környéken több mint 1800 apró sziget található, ezek között haladtunk körbe a hajónkkal. Megtekinthettük a világ legrövidebb nemzetközi hídját, amely alig hosszabb mint három méter (a kanadai és amerikai határon fekszik), Kanada legrégebbi yachtklubját, és gyönyörködhettünk a látványban. Ezután ismét buszra pattantunk, és Montreal felé vettük az utat, ahol hirtelen rádöbbentünk, hogy a világ második legnagyobb francia anyanyelvű városában kötöttünk ki. Furcsa érzés volt, hogy hirtelen nem tudtam gond nélkül minden táblát és jelet elolvasni és értelmezni, és az utcán sétálva nem tudtam félmondatokat elkapni a velem szembe sétáló emberek beszélgetéséből. Határozottan érdekes volt. Este megtekintettük az olimpiai stadiumot, hatalmas épület, messziről felismerhető.

Ezután a jól megérdemelt öt órányi alvás következett, hogy másnap reggel frissen indulhassunk egy utolsó kis körtúrára Montrealba, majd időben elindulhassunk Québecbe. A buszút már senkit sem lepett különösebben meg, relatíve rövid idő alatt meg is érkeztünk, és elkezdtük a szinte kötelezőnek mondható városnézést, amely nem volt ellenemre. Érdekes megfigyelni, hogy szinte mindegyik városnak megvan a maga karaktere, a maga stílusa és hangulata. A körséta után a Citadellába érkeztünk meg, ami Kanada legrégebbi katonai támaszpontja, és a mai napig aktív. Egy hihetetlenül aktív és elhivatott túravezetőt kaptunk, aki jelentősen megdobta a túrát. Megcsodáltuk a panorámát, meghallgattuk a történelmi tényeket, és megnéztük a kis múzeumot. Én kifejezetten élveztem. Az este leszálltával a legtöbben egy étteremben vacsoráztak, mi pedig a kínai negyed közepén a srácok indíttatásának hála ismét fél órát töltöttünk a legközelebbi McDonalds felkutatásával. A srácok tulajdonképpen ezen éltek a túra és az azt megelőző két napon, nekem a második alkalom után már herótom volt tőle.

Québec és az egyre inkább szükségessé váló alvás után Boston felé vettük az irányt, ahová egy röpke kilenc órás út után sikeresen megérkeztünk. Ezzel tulajdonképpen a teljes nap el is telt, úgyhogy szinte mindössze egy rövid városnézésre volt időnk, mielőtt ismételten vacsorázni indultunk... ami ismételten a kínai negyedbeli McDonalds vadászásról szólt. Én szerencsére a nap folyamán kellő mennyiségű csokoládét/nápolyit/egyéb hihetetlenül egészséges és tápláló dolgot fogyasztottam hogy ne kelljen a többiekkel tartanom. Másnaő reggel Boston belvárosát tekintettük meg, egy kis kültéri piaccal, és egy újabb belvárosi sétával fűszerezve. Ezután egy kis hajótúrát tettünk, Boston látképe a hajóról kifejezetten szép volt, nagyon jó helyről tudtuk személélni a hajóról. Ezután fölkerekedtünk, hogy visszatérjünk New Yorkba, ahol is buszt kellett váltanunk... ami egy teljesen más szintű busz volt, mint amin mi utaztunk. Hatalmas lábtér, a TV-b angolul néztünk normális filmeket, az olvasólámpát be lehetett kapcsolni... kár hogy csak négy órát ültünk a buszon, mielőtt New Yorkba értünk volna.