lőpor+gyerekek+nyár

Amint elhagytok a táűbort, beindult a komplett züllés és nyaralás. A buszon a fekete pont nevű játékot játszották, vagyis egy kis fekete korongot kell továbbadni anélkül hogy a másik észrevenné. Akinél utoljára marad a korong, annak aznap éjszaka effektíve a detoxig kell innia magát. Szerencsére nem nálam kötött ki a korong (nem mintha rá tudtak volna venni).

Megérkezés után rohamtempóban rohantam törleszteni a kölcsönjeimet (a kártyák RANDOM nem működnek automatákban, még csak azt sem lehet mondani hogy valamelyik bankcsoportnál). Ezután elindultunk Adam hotelszobájába, ahol az első két éjszakán akartunk megszállni. Ekkor elkezdődtek a komplikációk. Először is hopp kiderült hogy nem egy komoly hotelről van szó... oké, semmi gond, hopp, egy egyszemélyes hostelszobáról van szó... Harlemben. Itt már kicsit izzadt a homlokom, de semmi baj, kalandtúra, menjünk. Mire a hotelbe értünk majdnem megőrültem, több mint 35 kilónyi cuccot cipelek magammal (ebből 13-14 kiló háton). Az utolsó meglepetés akkor ért minket, amikor rájöttünk hogy a szobába a csomagok is nehézkesen férnek be, nemhogy még három ember a földön... nembaj, majd kitalálunk valamit, úgyis összefutunk jópár emberrel, majd alszunk valaki másnál ha minden kötél szakad. Ezután elindultunk összefutni a többiekkel (összefutni a többiekkel: találni egy helyet ahol közösen lehet talajrészegedni). Körülbelül egy óra bolyongás és metrózás után megérkeztünk a bárhoz... ahol mindenki rájött hogy nem 21 éves. Ezekután én a kint haszontalan személyimmel bejutottam, fogalmam sincs hogy, talán csak az évszámot nézte az emberünk. A többiek kintrekedtek, szóval valamit ki kellett találni.

A kitalálás az lett, hogy ugorjunk át a Marriotba, ahol a szobája van jópár embernek, mert az jó, és lehet inni. Oké, mi elindultunk, ők még gondolták befejezik az italukat, szóval majd csatlakoznak hozzánk. Megadták az útvonalat (őő egy Marriot, ottvan rajta a piros Marriot jel, egy utcányira innen). Oké, egy Marriotot csak nem lehet eltéveszteni, igazunk is lett, két perc múlva megtaláltuk a helyet. Fölmegyek a megadott szobába, jóízűen kopogok, elkurjantom magamat, majd fél perc múlva egy 45 éves nő, láthatóan álmából keltve állt velem szemben az ajtóban. Heves bocsánatkérés közepette rohantam a lift felé hogy kiérjek a hotelből mielőtt a biztonságiakat is rámhívja. Lent három enyhén illuminált ismerős fogadott röhögve mint egy őrült, mind kiderült nem ez az a Marriot, hanem egy másik kicsit messzebb.

Miután odaértünk, rövid idő alatt nagyjából 8-an gyűltünk be a szobába, de ez legalább egy alapjáraton négy személyre tervezett szoba volt, szóval gond nélkül kényelmesen elfértünk. Leültünk, beszélgettünk, a többiek ittak, jól elboltunk. Majd miután három óráig készülődtünk hogy elinduljunk, és közben ötször meglátogattuk a másik két szobát amit mi vettünk ki, elindultunk egy csodás házibuliba. Soha nem voltam nagy rajongója a hasonló buliknak, de utolsó este együtt, azért már mégiscsak. Teljesen jó hangulatban elindultunk a bulihelyre, ahol kiderült hogy egy kb 40nm-es lakásban kéne 25 embernek buliznia. Mozdulni nem lehetett, és így is átlagosan 10 ember cigizett kint. Az este folyamán hála a józanságomnak a szokásosnak mondható nővéri szerepbe kerültem, hányó és teljesen beájult embereket pakoltam arrébb az útból, mert nem tudtak a többiek eljutni az italokhoz miattuk. Az este folyamán a fő attrakcióm Phelim volt, aki a depressszió, az önértékelési zavarok és az alkohol mágikus kombinációjának hála teljesen használhatatlan volt. Eközben sikerült ismét belázasodnom, mozogni alig bírtam annyira elszállt minden erőm. Végül ebben az állapotban két óra könyörgés és szenvedés után sikerült elindulnunk hazafelé, nehéz lett volna eldönteni melyikünk volt rosszabb állapotban akkor. A taxiban Phelim gyomra felmondta a szolgálatot, szóval effektíve végighányta a 20 perces utat, szerencsére legalább annyira magánál volt, hogy ne a taxiba, hanem kifelé hányjon, de így is húsz percem ment el félholt állapotban, hogy egyszerre nyugtatgassak egy angolul alapszinten beszélő indiai taxisofőrt hogy nyugi, nem hányta tele az autódat, és nyugtatgassam Phelimet, akinek szent meggyőződése volt hogy a taxisofőr át akar minket verni és rossz irányba megyünk. Amikor hazaértünk utolsó erőmmel összeeszkábáltam pár ruhadarabból a földön magamnak valamit, lefeküdtem és kidőltem.

A második nap csendesen telt, mivel reggel is vacakul voltam és ez a nap folyamán csak rosszabbodott, a szobában maradtam javarészt. Délután elmentem elintézni pár dolgot, édesanyám teljes kiakadására "ÚRISTEN HARLEMBEN EGYEDÜL AKARSZ SÉTÁLNI??!!??!!" Harlem még mindig Harlem, de már közel sem az, mint régen. Az emberek normálisak, semmi komolyabb hangulati különbséget nem észlel az ember, eltekintve attól hogy az emberek 75-80%-a fekete. A csomagomat nem sikerült feladni, de legalább szereztem gyógyszert, és felkészültem a másnap reggel fél hatkor való ébredésre és indulásra. Az éjszaka folyamán sikerült hárman először teljesen kulturáltan elhelyezkedni (az ágy alatti 5 centis rést is kihasználva), majd Jamie és Phelim az éjszaka folyamán kúszóbabszerűen centiről centire másztak felém. Hirtelen annyit vettem észre hogy konkrétan semennyi helyem nincsen, még magzatpózban sem tudtam elférni, szóval az éjszaka közepén teljesen áthelyeztem magamat a szoba túlvégére. Nem mintha ez segített volna, az egész éjszaka alatt egy percet sem aludtam, másnap reggel pedig lázasan és hullafáradtan kezdtem el cipelni a cuccaimat.

Következő reggel felpakolva elindultunk a találkozási helyre. A város kínai negyedében volt a találkozó, ahol a boltok túlzás nélkül 50-60%-a vagy étterem, vagy mosoda, vagy éttermi felszerelést áruló üzlet (nem tudom felfogni minek kell ennyi éttermi felszerelést áruló üzlet két utcán belül...). Reggelizni egy tipikus kis kínai pékségbe mentünk be, bent autentikus városi-kínai (gejl) berendezés, zene. Mókásan összenéztünk hogy a következő egy hetünk erről fog szólni. Reggel nyolckor befutottak a buszok, az első meglepetés az volt, hogy egy 20-25 fős kis csoportra számítottunk (nem írták sehol, de mindenki erre asszociált) 13 60 fős busz gördült be, és mindegyik tömve volt. Ekkor tudtuk meg hogy az idegenvezetőnk Tan lesz, amin jót mosolyogtunk. Végül kiderült hogy Tan beteg, úgyhogy Charlton vett át minket, akinek a neve korántsem annyira mókás. Charlton egy 40 körüli kínai, aki itt él 6-7 éve, az angoltudása az érthető szinten mozog, de minden nap nagyon jókat mosolygok az újabb és újabb apróságokon (két napja Egyesült Állam-nak hívja a helyet ahol utazunk).

Ezután az 50 kínai, 4 indiai és pár egyéb véletlenszerű emberrel együtt elgördültünk a busszal. Ekkor találkoztunk először a kétnyelvű túra csodáival, vagyis a két perc kivehető angol valami, és a hat perc abszolút nem kivehető (számunkra legalábbis) kínai idegenvezetéssel.

Megkezdtük az utazást New Yorkban, először az Empire State Buildinget tekintettük meg, a fő látványosság az volt, hogy az épület tetejét felhők borították, hála az egész nap szakadó esőnek. Ezután a wall streetre vezetett az utunk, ahol az eső igazán elkezdett szakadni, itt már az esernyők is csak mérsékelt védelmet nyújtottak (és nálam még az sem volt), szóval sikerült az alsónadrágomig áznom, ami a lázamnak biztosan jót tett. Itt sikerült egy friss és informatív térképet találnunk, amelyen még állnak az ikertornyok. Az utat egy hajókirándulással folytattuk, kicsit új oldaláról szemlélhettük New Yorkot, megtekintettük a Szabadság Szobrot is. A hajókázás után az USS Intrepid felé vettük az irányt, amit a többiek kihagytak, mertháthogy múzeum és pénzbe kerül, miezmár, én viszont bementem, és közel sem bántam meg, mert abszolút a nap egyik fénypontja lett. A USS Intrepid a második világháborúban szolgált legnagyobb repülőgép-hordozó anyahajó volt, amelyik aktívan részt vett a harcban. A hajó maga ha felállítjuk az oldalára két méterrel alacsonyabb mint az Empire State Building. A múzeum a hajóról, a tengeri küzdelemről szólt, rengeteg területet felújítottak, rengetegnek új szerepet adtak (kifejezetten meglepő a szűk hajófolyosókon való túra közben teljesen hirtelen egy teljesen komplett étterembre bukkanni). A hajón helyet kapott az űrutazásról szóló terem is a hangárfedélzeten, mivel az Intrepid békeidőben több űrprogram mentőkapszulájátt is ez a hajó fogadott a földön. Az egész kirándulás legjobb része a kamikaze-bombázás újrajátszása volt. A hangárfedélzeten, ahol a támadások eredetileg is történtek, egy területen berendeztek egy showt, ahová teljesen véletlenül tévedtem be. Projektorokkal körülvéve körbe korabeli felvételeket vetítettek, és közben egy folyamatos audiónarráció kísérte az eseményeket. Emellett ömlött a füst, villogtak a fények, szólt a riasztó, a hangulat kifejezetten remek volt. A végén lőtték le a csattanót, miszerint az egészet egy hajón szolgált katona narrálta (nem ő, mindössze a felvételekről és leveleiből rakták össze, és olvasta föl a fia, aki szintén katona, és megszólalásig hasonlít az apjára).

Ezután továbbhaladtunk a Metropolitan felé, amit én hagytam ki, mivel a szabadnapomon már sikerült beiktatnom a napomba. Úgy döntöttem elmegyek enni, majd visszafelé megnézem a híres 5th avenue apple storet. Az ebédemhez a Central Parkon keresztül vezetett az út, amely még mindig felfoghatatlanul nagy számomra. Ezután a terveim egy kicsit átalakultak, ugyanis a metró amire vártam mint kiderült nem jár épp most, úgyhogy majdnem 25 percet vesztegeltem fölöslegesen. Az apple store kirándulás így ugrott, viszont legalább tudtam még fél órát sétálni a central parkban. Ezután az UN épülete felé vettük az irányt, majd utána kaptunk némi időt a Times Squaren vásárolni, vacsorázni és körülnézni. Ezután a hotel felé vettük az utat, egy Marriotban szálltunk meg. Halvány lila fogalmam sincs hogy hozzák ki ezt az utaztatást profitábilisra, egyetlen éjszaka abban a szobában többe kerül mint amennyit fizettem az útért. Mindegy, kapcsolatok, okosságok, én nem vitatkozok. A szoba gyönyörű volt, az ágyak pedig szinte kényelmesebbek mint az otthoni ágyam (bár ebbe valószínűleg szerepet játszott a hosszú órák gyaloglása, és az ismételten felszökő lázam). Az alvás ismételten érdekesre sikerült, lehunytam a szememet, majd két perc múlva telefoncsörgésre ébredtünk, miszerint hajnali fél hat van, ébresztő. A kényelmes ágy és a fáradtság kombinációja.