lőpor+gyerekek+nyár

A három napnyi versengés után sikerült a legjobb négy közé verekednünk magunkat, ahol hősies helytállás mellett negyedikek lettünk. Engem több szempontból sem hatott meg különösebben az eredmény, egyrészt mert nem én vezettem, másrészt meg mivel a papírból és ragasztóból készült hajó amin három napig dolgoztam letarolta a mezőnyt és első helyen zárta a pontozást, úgyhogy én nyugodt lelkiismerettel tértem aludni.

Ezután következett egy kis pihenőidő, mivel nem volt már idő egy újabb három napos klubb-időszakra, úgyhogy a műhely ideiglenesen szünetelt, így egész nap a gyerekekkel lehettem illetve saját magamnak választhattam programokat. Jó volt egy kis változatosság a megszokott napoktól. Hoki, fitness, hoki, fitness a változatosság kedvéért. Volt időm lemenni úszni is két órát, jól esett kicsit tocsogni a vízben és semmit nem csinálni. Azonban ezek a napok gyorsan elrepültek, és elérkezett a félidőt jelző buszok gördülése.

Az eddigi nyolc gyerekből hirtelen 13 lett, de sokkal többnek érzem a mindennapok során. Teljesen más az egész dinamikája, máshogy kell a problémákat kezelni, más a felépítés. Mintha valaki eltüntette volna teljesen az elmúlt három hetet. Furcsa érzés az idő érzékelése a táborban. Minden nap hihetetlenül hosszúnak érződik, de mindennel együtt nem tudom elhinni hogy már több mint három hete ittvagyunk, sokkal kevesebbnek érződik. Az egész most lódul meg igazán, tulajdonképpen öt munkanap nekem, és vége a tábornak. Mindenki elutazik négy teljes napra, utána szabadnapom van, tehát majdnem egy hét kiesik a gyerekek nélkül, utána két rendes nap, kezdődik a color war, majd amint lezárul csomagolás és indulás haza. Azonban akármennyire is rövidnek látszik ez az idő, belegondolva egy hatalmas maratoni küzdelem előtt állok még így is.

A counselorok közötti feszültség túlfeszítette a húrokat, az egyik cocounselorom teljesen zéró katasztrófa munkát végez, aminek hála mindenki, de különösen a gyerekek szívnak. Az utóbbi napokban az egyik fő időtöltéssé vált a gyerekek körében, hogy leülnek körém és történeteket mesélnek justin adott napjáról. Hogyan aludta végig az órát, hogyan nem csinált semmit, hogyan szarik bele mindenbe, hogyan telefonál a szemük láttára, stb. Elmondták hogy gyűlölik a csütörtököket, mert effektíve nincsen felügylőjük, mert justin nem foglalkozik semmivel és senkivel. Az egész akkor robbant ki, amikor pár napja taktikát váltott: az eddigi mindent leszaró passzív magatartásából nekiállt engem magával rántani és befeketíteni (próbálni) a gyerekek előtt, hogy én sem vagyok ott, már megint hol vagyok, stb. Egyszer mikor öt gyerek volt összesen, miután késett közel 20 percet és közben én segítettem levezetni a program valóban odafigyelést igénylő részét (fúrás, mindenféle gépes feladatok), úgy dönöttem két counselor öt gyerekre aki ül és fest elég, szóval leültem a műhelyemben olvasni. Öt perc múlva belép justin, hihetetlenül lealacsonító hangon közli hogy kint kéne ülnöm a gyerekekkel, és mit képzelek hogy itt olvasok, ez nem a szabad órám. Köpni-nyelni nem tudtam.

Az egészben az igazán megnyugtató az, hogy a srácaim egytől egyig teljesen maguktól jöttek oda és mondták el ezeket, és tették hozzá hogyha justin a főnökeim előtt próbál bemocskolni mindannyian mellettem állnak mert az egyik legjobb felügyelő vagyok akit az elmúlt hat évben kaptak, és látják hogy irgalmatlanul keményen dolgozok nap mint nap. Ilyenkor látszik igazán hogy a sok apróság hogyan adódik össze…

Az elmúlt két napban a külön szerepemre készültem ezek mellett, bekerültem az idei Clue esti programba. Az egész lényege, hogy van egy téma (tavaly a másnaposok, idén az éhezők viadala) volt a téma, valaki meghal, és van 10-15 gyanusított, helyszín és fegyver ami végezhetett a halottal. A halott halálához tulajdonképpen akarva akaratlanul mindenki hozzájárul, és a végén valaki csak a végső csapást viszi be. Én az elnököt játszottam, a szerepem kiosztása így nézett ki

-Marci, te az elnök leszel

-remek

-aki a legnagyobb seggfej ezen a földön

-duplán remek

Az este folyamán két csoportnak kellett előadnunk az egészet, a gyerekek körbejárnak minden állomást, kivallatnak minket majd megpróbálnak rájönni ki is ölte meg a halottat, majd a végén eljátsszuk hogy valójában mi történt. Idén miután megmérgezték, nyíllal átlőtték, karddal és lándzsával megsebesítették, tűzzel megpörkölték és kövekkel dobálták meg, a halálos ütést végül egy túl nagy lelkesedéssel előrántott mikrofon vitte be. A két bemutatóból az első nagyon élvezetes volt, a kis gyerekek tényleg próbálták megoldani az ügyet, felhorkantak minden egyes megjegyzésre, reagáltak mindenre, és lelkesek voltak. A második… nos maradjunk annyiban hogy azt is letudtuk. Mindenki szerint tökéletes voltam a szerepemre, teljes nyugalommal hoztam az elborult megalomániás seggfejet, aki közben arra játszik hogy az összes gyerek azt higgye hogy én voltam a tettes.

Az elmúlt napok egyikén egy hatalmas esőt kaptunk a nyakunkba, úgyhogy az esti táboron kívüli programok átalakultak: a 10-11 éves gyerekek elmentek megnézni a premier napján az új batman filmet, a 14-15 évesek pedig a görkoripálya/játékterem három géppel kombinációt élvezhették. Én sikerrel görkoriztam három órán át, effektíve szünet nélkül, fura volt másodjára görkorcsolyán állni, főleg mivel a végefelé én voltam az az őrült aki körbe körbe kerülget mindenkit, és akitől a kevésbé nyugodt emberek rettegnek a jégen. A gyerekeket sikerült ezzel az újabb képességemmel is lenyűgöznöm, holott még a végén is úgy éreztem mint egy meglőtt rozmár lennék görkorcsolyán a kecsességemmel. Az egyetlen problémája a három órának az volt, hogy a lábamon életem legnagyobb és legfájdalmasabb vízhólyagjai keletkeztek, szóval két napja járni alig bírok, és ismét fájdalomcsillapítókon élek.

Még három nap a következő szabadnapomig, már nagyon szükségem van rá, de az elmúlt 11 nap után ezt már féllábon is kibírom.